Mentsük meg!
Az én történetem a sztoriban másfél évvel ezelőtt kezdődött, de a hajó sorsa már évekkel ezelőtt megpecsételődött. Most úgy néz ki felsejlik a remény hogy az enyészet helyett mégis inkább vitorláshajóként funkcionálhat a továbbiakban. A sztori a következő:
Egy napsütéses márciusi délelőttön otthon feküdtem betegállományban egy komoly műtét után. Az unalomtól tompultan pörgettem a telefonom képernyőjét mikor is feldobott valaki egy kérdést az egyik facebook csoportban.
"Ért valaki a fahajók felújításához?"
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy merjek-e válaszolni a kérdésre, de úgy voltam vele, hogy ha megtudom a részleteket, akkor még mindig viaszkozhatok a dologtól, hogy én csak lelkes amatőr vagyok. Elkezdtünk hát értekezni a témáról és végül az lett a vége, hogy megadtam a számom, majd felhívott a hajó tulajdonosa.
A telefon túloldalán egy nagyon szimpatikus ember volt és első körben megköszönte, hogy egyáltalán egy gondolat erejéig is foglalkoztam a dologgal. Hosszasan beszélgettünk arról hogy miről is lenne szó, milyen a hajó, mi is a konkrét baja, mit is kéne pontosan csinálni, stb. Abban maradtunk, hogy az lenne a legjobb, ha saját szememmel látnám a hajót. Úgy voltam vele, hogy az itthoni unatkozásnál sokkal jobb, ha egy kicsit kimozdulok és valami értelmessel elütöm a hátralévő lábadozási időmet.
Révfülöpön a kikötőben még állványon volt a hajó. Első ránézésre nem túl lelakottnak. Lajos, a hajó tulajdonosa megmutatta részletesen kívül belül és azt is elmesélte, hogy már több profi hajóépítővel is beszélt, de én voltam az egyetlen aki hajlandó volt egyáltalán feljönni a fedélzetre és megnézni belűről is.
Amit láttam, az egyrészről lenyűgözött, másrészről elszomorított. A hajó egy klasszikus hosszú keel-es, cirkáló forma. A hajótest balsafa-műgyanta szendvics szerkezet, a belső és a fedélzet mahagóni, amit utólag valami teak szerű fával borítottak. A hajónak komoly történelme van. Sajnos az előző tulajdonos gondatlan kezelésének és a fedélzet borítását végző hozzá nemértésének eredményeképpen a beszivárgó víz belűről párát okozott és belső tér fa alkatrészei teljesen átpenészesedtek. Konkrétan fekete penész ivódott be mindenhova. Lajost sikerült rendesen elkeseríteni, de hát ez volt a szomorú igazság. A teljes belső bútorzatot és a fedélzetet cserélni kell.
Azért elvállaltam egy kisebb felújítást rajta, csak hogy az idényt végig lehessen vele vitorlázni. Lajos később talált egy embert aki teljesen rendbe tenné a hajót, de az összeg horror volt. Egy év eltelt azóta, Lajos időközben vett egy másik vitorlást, ez pedig azóta is a hajóépítő műhely udvarán állt sorsára hagyva.
Pár héttel ezelőtt érdeklődtem a hajó hogyléte felől, mikor is Lajos végső elkeseredésében tett felém egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Ő igazán szívén viseli a hajó sorsát, de a felújítás akkora terhet jelentene, ami nem érné meg neki, így felajánlotta hogy nekem adja a vitorlást. Én először nem értettem hogy is gondolja ezt, aztán később kikristályosodott a szándék: A hajó felújítható, de a mester drága. Ha eladja, akkor nem biztos hogy valaha hajó lesz belőle, illetve később már nem láthatja és nem hajózhat vele. Ha nekem adja, én biztosan meg tudom csinálni. Ajánlata a következő volt: A hajó az én tulajdonomba kerül, cserébe ha a felújítás után el akarnám adni, akkor neki elővásárlási joga lesz rá, illetve évente egy hetet hajózhat vele.
Jó pár napot rágódtam a dolgon, végül feleségemmel közösen úgy döntöttünk hogy elfogadjuk az ajánlatot, és felújítjuk a hajót. Remélem nem csináltunk nagy hülyeséget, de úgy érzem hogy képes leszek rendbe hozni és a számításaink alapján jó eséllyel bele fog férni a családi költségvetésbe.
Úgy voltam vele bátorság nélkül nincs győzelem, így hát hajrá!
A telefon túloldalán egy nagyon szimpatikus ember volt és első körben megköszönte, hogy egyáltalán egy gondolat erejéig is foglalkoztam a dologgal. Hosszasan beszélgettünk arról hogy miről is lenne szó, milyen a hajó, mi is a konkrét baja, mit is kéne pontosan csinálni, stb. Abban maradtunk, hogy az lenne a legjobb, ha saját szememmel látnám a hajót. Úgy voltam vele, hogy az itthoni unatkozásnál sokkal jobb, ha egy kicsit kimozdulok és valami értelmessel elütöm a hátralévő lábadozási időmet.
Révfülöpön a kikötőben még állványon volt a hajó. Első ránézésre nem túl lelakottnak. Lajos, a hajó tulajdonosa megmutatta részletesen kívül belül és azt is elmesélte, hogy már több profi hajóépítővel is beszélt, de én voltam az egyetlen aki hajlandó volt egyáltalán feljönni a fedélzetre és megnézni belűről is.
Amit láttam, az egyrészről lenyűgözött, másrészről elszomorított. A hajó egy klasszikus hosszú keel-es, cirkáló forma. A hajótest balsafa-műgyanta szendvics szerkezet, a belső és a fedélzet mahagóni, amit utólag valami teak szerű fával borítottak. A hajónak komoly történelme van. Sajnos az előző tulajdonos gondatlan kezelésének és a fedélzet borítását végző hozzá nemértésének eredményeképpen a beszivárgó víz belűről párát okozott és belső tér fa alkatrészei teljesen átpenészesedtek. Konkrétan fekete penész ivódott be mindenhova. Lajost sikerült rendesen elkeseríteni, de hát ez volt a szomorú igazság. A teljes belső bútorzatot és a fedélzetet cserélni kell.
Azért elvállaltam egy kisebb felújítást rajta, csak hogy az idényt végig lehessen vele vitorlázni. Lajos később talált egy embert aki teljesen rendbe tenné a hajót, de az összeg horror volt. Egy év eltelt azóta, Lajos időközben vett egy másik vitorlást, ez pedig azóta is a hajóépítő műhely udvarán állt sorsára hagyva.
Pár héttel ezelőtt érdeklődtem a hajó hogyléte felől, mikor is Lajos végső elkeseredésében tett felém egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Ő igazán szívén viseli a hajó sorsát, de a felújítás akkora terhet jelentene, ami nem érné meg neki, így felajánlotta hogy nekem adja a vitorlást. Én először nem értettem hogy is gondolja ezt, aztán később kikristályosodott a szándék: A hajó felújítható, de a mester drága. Ha eladja, akkor nem biztos hogy valaha hajó lesz belőle, illetve később már nem láthatja és nem hajózhat vele. Ha nekem adja, én biztosan meg tudom csinálni. Ajánlata a következő volt: A hajó az én tulajdonomba kerül, cserébe ha a felújítás után el akarnám adni, akkor neki elővásárlási joga lesz rá, illetve évente egy hetet hajózhat vele.
Jó pár napot rágódtam a dolgon, végül feleségemmel közösen úgy döntöttünk hogy elfogadjuk az ajánlatot, és felújítjuk a hajót. Remélem nem csináltunk nagy hülyeséget, de úgy érzem hogy képes leszek rendbe hozni és a számításaink alapján jó eséllyel bele fog férni a családi költségvetésbe.
Úgy voltam vele bátorság nélkül nincs győzelem, így hát hajrá!
